A mai nap Padova volt a fő úti célunk. Igyekeznünk kellett, mert pontban 11 órára volt előre megváltott jegyünk a Cappella degli Scrovegni-be, ami Giotto legépebben fennmaradt műve, művészi színvonala alapján pedig ismert életművének, és a korszak festészetének talán legkiemelkedőbb emléke. Mivel korlátozott a látogatók száma, nem árt előre lefoglalni a helyünket az intézmény honlapján. 8 euróért megtekinthetünk egy negyedórás videót, a legfontosabb tudnivalókról, aztán pontosan ugyanennyi időt tölthetünk bent a kápolnában. A 15 perc lejártával a szúrós tekintetű teremőr néni, - aki azért van ott, hogy kiverje a japánok kezéből a telefont, ha azok a tiltás ellenére kattintanának egy szelfit - kihajtja a népet. Ezzel együtt megkapó látvány az 1303-ban elkészült, padlótól a mennyezetig freskókkal díszített kápolna.
Az óvároson keresztül délnek vettük az irányt, hogy meglátogassuk a Szent Antal bazilikát. Szűk, középkori utcákon át barangolva kiérkeztünk egy impozáns térre, aminek túloldalán feltűnt a jellegzetes bizánci stílusban épült dóm. A főbejáratot zárva találtuk, ezért elindultunk körbe, hogy keressünk egy nyitva lévő oldalkaput. Hanem a templom épületét egy laktanya komplexum vette körül. Már lementünk a térképről, amikor rájöttünk, hogy valójában ez nem is az a bazilika, amit keresünk. Egy béna, internetről kinyomtatott térképpel próbáltam navigálni, de hamar rájöttem, hogy a térképem nem tüntet fel minden utcát, cserébe viszont még elírások is vannak benne. Arról meg aztán végkép nem tehetek, hogy ezek a középkori építészek ennyire koppintottak egymásról.
Elcsigázottan érkeztünk végre Szent Antal végső nyughelyéül is szolgáló bazilikába.
A belépés ingyenes, de fényképezni nem lehet. Egy bal oldali hajóban alakítottak ki egy kápolnát a névadónak, ahol egy szarkofágban mind a mai napig ott fekszik. A hívek a márványkoporsó érintésének évszázadok óta csodatevő erőt tulajdonítanak. Itt őrzik a szent csontjait, egykori csuháját és csodával határos módon épen maradt nyelvét is. Ez utóbbi kicsit bizarr, merthogy meg is lehet nézni a közel 800 éves, elfekedett testrészt.
Délután négy volt, mire visszaértünk a parkolóban hagyott kocsinkhoz. Ez egy jegy nélküli, nyitott parkoló. Belépéskor egy kamera leolvassa a rendszámunkat, és amikor megyek az automatához fizetni, akkor azzal kell kezdeni, hogy beütöm a saját rendszámomat. Kicsit sokkolt a hír, amikor kiderült, hogy óránként 2 euróért parkoltam, amikor a szemben lévő fedett parkolóház fennen hirdeti, hogy náluk 1 euró egy óra. Mindegy, leszurkoltam a kiírt összeget és néhány perc múlva már el is hagytuk a város forgatagát Monselice irányába.
A római időkben is ismert város már a bronzkorban is lakott volt. A kastély (Castello Cini) otthont ad az egyik legfontosabb európai középkori fegyver és páncél gyűjteménynek. Felsétáltunk a hegytetőre, de az utolsó métereket már nem tudtuk megtenni, mert egy nagy, lelakatolt vaskapu állta utunkat, így a panorámában sajnos csak onnan tudtunk gyönyörködni, a várba nem lehetett felmenni.
Mielőtt a szálláshelyre indultunk volna, útba ejtettük Arquà Petrarca nevű kis hegyi falut, aminek fő nevezetessége a templom előtt elhelyezett szarkofág, amelyben 1374-ben elhunyt, talán a leghíresebb itáliai humanista költő, Petrarca nyugszik.
A szállásunk is megér néhány szót. Az interneten találtam, úgynevezett agricola panziót, ami talán a mi falusi turizmusunknak megfelelő, valójában egy kisebb borgazdaság, saját szőlővel és néhány olajfával. Lenyűgöző panoráma az Eugani dombságra, szépen felújított panzió, patinás berendezési tárgyakkal, mindezt olasz árakhoz mérten fillérekért. A napot egy nyugágyban borozgatós, kilátásban gyönyörködős beszélgetéssel fejezetük be.
Délután négy volt, mire visszaértünk a parkolóban hagyott kocsinkhoz. Ez egy jegy nélküli, nyitott parkoló. Belépéskor egy kamera leolvassa a rendszámunkat, és amikor megyek az automatához fizetni, akkor azzal kell kezdeni, hogy beütöm a saját rendszámomat. Kicsit sokkolt a hír, amikor kiderült, hogy óránként 2 euróért parkoltam, amikor a szemben lévő fedett parkolóház fennen hirdeti, hogy náluk 1 euró egy óra. Mindegy, leszurkoltam a kiírt összeget és néhány perc múlva már el is hagytuk a város forgatagát Monselice irányába.
A római időkben is ismert város már a bronzkorban is lakott volt. A kastély (Castello Cini) otthont ad az egyik legfontosabb európai középkori fegyver és páncél gyűjteménynek. Felsétáltunk a hegytetőre, de az utolsó métereket már nem tudtuk megtenni, mert egy nagy, lelakatolt vaskapu állta utunkat, így a panorámában sajnos csak onnan tudtunk gyönyörködni, a várba nem lehetett felmenni.
Mielőtt a szálláshelyre indultunk volna, útba ejtettük Arquà Petrarca nevű kis hegyi falut, aminek fő nevezetessége a templom előtt elhelyezett szarkofág, amelyben 1374-ben elhunyt, talán a leghíresebb itáliai humanista költő, Petrarca nyugszik.
A szállásunk is megér néhány szót. Az interneten találtam, úgynevezett agricola panziót, ami talán a mi falusi turizmusunknak megfelelő, valójában egy kisebb borgazdaság, saját szőlővel és néhány olajfával. Lenyűgöző panoráma az Eugani dombságra, szépen felújított panzió, patinás berendezési tárgyakkal, mindezt olasz árakhoz mérten fillérekért. A napot egy nyugágyban borozgatós, kilátásban gyönyörködős beszélgetéssel fejezetük be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése