Vásároltunk még a szállásadónktól egy palack saját készítésű habzóbort, aztán leereszkedtünk a hegyről Este városába. A kisváros fő nevezetessége a középkori vár maradványai, aminek mára csak a falai maradtak fent, a belső térben pedig egy közpark kapott helyet. Kata felfedezett még egy újabb dómot is és mondta, hogy menjünk el oda, ha szerencsénk van, nyitva lesz. Igen - mondtam - és ha még nagyobb, akkor nem. Nyitva volt, de nem időzhettünk sokat, mert egyrészt lejárt a parkoló cetlink, másrészt még rengeteg program volt mára.
Robogtunk tovább Rovigo felé, amikor a csomagtartó felől tompa puffanást hallottunk. Félreálltam, mert jobb az ilyet rögtön tisztázni és hát az történ, amitől féltünk, kipukkadt a habzóborunk. De nem ám a dugónál, egyszerűen leszakadt az üveg alja, nem bírta a meleget és a rázkódást.
Rovigo jellegzetes kis olasz város, többféle történelmi emlékkel, de hát ebben az országban annyi a régmúlt időket reprezentáló látványosság, hogy ez a hely nem fért bele az útikönyvekbe. Egy helyi lokálpatrióta honlapjáról néztem ki a javasolt séta útvonalat és csak egy helyen tértünk le róla, amikor kiderült hogy keddenként piaccá változik a belváros egyik sétáló utcája.
Ferrara viszont már ott van minden tájékoztatóban hatalmas bazilikája és a város közepén álló, vizesárokkal körbevett vára miatt is. Szűkében álltunk az időnek, ezért most egyenesen a dómhoz vezető kockaköves sikátor végében parkoltam le (szabályosan) (azt hiszem). Hanem, ami totál kiakasztott, hogy a fő attrakció, jelen esetben a ferrarai dóm egyszerűen zárva volt. Kénytelenek voltunk beérni azzal, hogy átsétáltunk a Castello Estense udvarán, aztán irány Modena, mert hat előtt még jelenésünk volt Enzo hazájában.
Ferrara után Ferrari. Idén nyitotta meg kapuit a második Ferrari múzeum néhány kilométeres körzeten belül. Ha már amúgy is erre járunk, szerettem volna megnézni élőben is egy-két autócsodát. A kiállító csarnok impozáns, a kocsik gyönyörűek, csakhogy valakinek az jutott az eszébe, hogy ha már Enzo Ferrari és Luciano Pavarotti egy városból valók, akkor üvöltessünk néhány opera áriát a nagyérdemű szórakoztatására. Biztos szép, de én még zeneileg nem állok ezen a szinten.
Robogtunk tovább Rovigo felé, amikor a csomagtartó felől tompa puffanást hallottunk. Félreálltam, mert jobb az ilyet rögtön tisztázni és hát az történ, amitől féltünk, kipukkadt a habzóborunk. De nem ám a dugónál, egyszerűen leszakadt az üveg alja, nem bírta a meleget és a rázkódást.
Rovigo jellegzetes kis olasz város, többféle történelmi emlékkel, de hát ebben az országban annyi a régmúlt időket reprezentáló látványosság, hogy ez a hely nem fért bele az útikönyvekbe. Egy helyi lokálpatrióta honlapjáról néztem ki a javasolt séta útvonalat és csak egy helyen tértünk le róla, amikor kiderült hogy keddenként piaccá változik a belváros egyik sétáló utcája.
Ferrara viszont már ott van minden tájékoztatóban hatalmas bazilikája és a város közepén álló, vizesárokkal körbevett vára miatt is. Szűkében álltunk az időnek, ezért most egyenesen a dómhoz vezető kockaköves sikátor végében parkoltam le (szabályosan) (azt hiszem). Hanem, ami totál kiakasztott, hogy a fő attrakció, jelen esetben a ferrarai dóm egyszerűen zárva volt. Kénytelenek voltunk beérni azzal, hogy átsétáltunk a Castello Estense udvarán, aztán irány Modena, mert hat előtt még jelenésünk volt Enzo hazájában.
Ferrara után Ferrari. Idén nyitotta meg kapuit a második Ferrari múzeum néhány kilométeres körzeten belül. Ha már amúgy is erre járunk, szerettem volna megnézni élőben is egy-két autócsodát. A kiállító csarnok impozáns, a kocsik gyönyörűek, csakhogy valakinek az jutott az eszébe, hogy ha már Enzo Ferrari és Luciano Pavarotti egy városból valók, akkor üvöltessünk néhány opera áriát a nagyérdemű szórakoztatására. Biztos szép, de én még zeneileg nem állok ezen a szinten.
A mai éjszakát egy Levizzano Rangone nevű falucskában töltöttünk, aminek természetesen volt egy középkori vára, de ez már szót sem érdemel. Daniele a szállásadónk, a közeli étteremben dolgozott, onnan rohant át telefonhívásunkra, merthogy mi voltunk az egyedüli vendégek a panzióban. Dani jó fej volt, amikor megtudta, hogy Capri-ra is megyünk azonnal leírta annak az étteremnek a címét, ahol három évig dolgozott, és egy üzenetet a pincér haverjának, hogy melyik asztalhoz ültessen minket, ahonnan legjobban látszanak a tengerből kiálló sziklák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése